Kedves Olvasó, az adventi időszakra hangolódva:

Korunk igyekszik kiirtani belőlünk egy fontos emberi tulajdonságot, ez pedig a várakozás. Ma már mindent rögtön meg akarunk kapni, türelmetlenné váltunk. Belépünk egy bevásárló központba, azt látjuk, hogy még advent se kezdődött el, de már karácsony van. A várakozásnak pedig szerepe van életünkben. Van célja, valakire vagy valamire várok, ami fontos számomra.

Az emberek között még fontosabb, azzal hogy várok valakit, kifejezem, hogy magamból valamit akarok adni a másiknak, önmagammal gazdagítom, akit várok. Ez egy pozitív izgatottsággal tölti el az embert. Örülök, hogy együtt leszünk. Ez a várakozás nem passzív magatartás. Nem azt jelenti, hogy beülök szobámba és várok. Ez egy tevékeny várakozás. Az ember takarít, süt, főz. Készül arra, hogy a várt személy jól érezze magát. Ez sokszor még családokon belül is hiányzik. Szülő nem vár gyerekére otthon, sőt örül, ha megszabadulhat tőle és elviheti óvodába, iskolába. Apa hazaér munkából felesége szinte észre sem veszi.

Ki tud várakozni? Aki megtapasztalja, hogy rá is várnak. A keresztény ember ezt nagyon jól tudja, valaki vár rám, valaki meg akarja osztani életét velem, valaki azt akarja, hogy boldog legyek. Ez a valaki Isten.

Az adventi időszak is erre emlékeztet bennünket, megtanít várni valakire, ugyanakkor megmutatja, hogy bennünket is várnak. Ez az Istentől jövő meghívás, várakozás és érkezés járja át az egész Szentírást és egész életünket.

Hogyan vehetem észre, hogy Isten vár? Hogyan tudok igazán tiszta szívvel várni? Erre ad választ az adventi koszorú. Külön-külön a részeiről már sokat hallhattunk és általában külön kezeljük őket, de ha
egészében nézzük, látjuk, hogy szétválaszthatatlanok egymástól. Maga a kör a teljesség, végtelenség képe. Ez az, ami alapja az egésznek, összetartja a koszorú többi elemét a fenyőágat, a gyertyákat. Egyszer valaki megkérdezte, mi a különbség az erkölcstan és a hittan közt? Belegondolunk, hit nélkül az erkölcs a levegőben lóg. Hittan ad magyarázatot az erkölcs kezdeteire, ez a gyökere, alapja, mint oly sok mindennek. Koszorúnk is alap nélkül a levegőben lógna, káosz lenne, hisz nincs amire építeni lehetne, ami magyarázná, összetartaná a többit. A fenyő zöld színe jelzi az állandóságot, örök életet, örök jelent. Ugyanakkor mivel körbe öleli a kört, az alapot, jelzi számunkra a Végtelen állandó jelenlétét, az alapot, mely rejtve van a fenyőágaktól. Ahhoz, hogy meglássuk, a fenyőág mögé kell tekintenünk.

Életünkben is színről színre Istent, a Végtelent, a Végső Alapot, nem látjuk, de apró kis jelekből észrevehetjük, hisz minden, ami szép, értékes, belőle táplálkozik. Isten jelenlétének, az alapnak – Aki vár bennünket- megtapasztalása vezet bennünket a többi képhez és rá építkezve tudjuk hitelesen meg is valósítani, amire figyelmeztetnek bennünket. A gyertya, mely meleget, fényt áraszt környezetének úgy, hogy közben elemészti önmagát. Emlékeztet bennünket az áldozatra, melyet leginkább akkor értünk meg, ha az alapra tekintünk, aki közöttünk élt, magára vette emberi természetünket, hogy megmutassa a boldogság útját, szeretetben élni, másokkal törődni.

Mások életébe örömet vinni úgy, hogy egészen lemondok magamról, életemet adom a másikért, ahogy Jézus tette a kereszten. Ez az életadó áldozat talán ahhoz, amikor egy édesanya áldott állapotba kerül, benne ott az élet, mely az anyából táplálkozik. Az anya lemond sok mindenről, hogy gyermekének életet adjon. Vagy amikor a szülők nevelik gyermeküket (erkölcsileg, szellemileg, vallásosan Isten és
emberszeretetre), nem pedig csak leteszik tv elé, hogy ne legyen vele gond. Ezt a nevelést lehet kötelességből tenni, de akkor a gyerek teherré válik, de lehet tiszta szeretetből tenni, hogy jó értékes ember legyen belőle. Az igazi tiszta szívből fakadó áldozat jelentését az Istenben találjuk meg, ezt felfedezve, erre építkezve leszünk képesek erre az igazi áldozatra mi magunk is. Mint ahogy a gyertya is, ha nincs stabil ponton elborul, s nem lesz képes önmagát adni, hisz kialszik. Isten nélkül a mi lelkünk is kialszik. Ahhoz, hogy önzetlen áldozatra legyek képes, fontos egy másik szimbólum a lila szín, a bűnbánat képe. Ez felismerteti velem, hogy nem vagyok tökéletes, vannak bűneim, rossz szokásaim, melyektől szabadulnom kell. Amíg tökéletesnek tartom magam, vagyis Istennek kiáltom magam, hisz egyedül Ő a tökéletes, bűntelen, addig önmagam körül forgok, én állok központban. Bűnbánat lényege a tökéletesben észreveszem tökéletlenségem, a szentben a bűnösségem. Ennek felismerése tesz képessé a változásra, annak beismerésére, hogy én is egy vagyok a többi ember közül, én is hibázom, bűnt követek el, mint a másik ember, nem vagyok több a másiknál. Amikor ezt beismerem, akkor elhagyom a másik fölötti ítélkezést s ekkor válok képessé arra, hogy a másikra figyeljek, áldozatot hozzak érte.

Mindezt pedig nem unottan kell tennem, jaj, már megint itt van, megint mit akar, újra végig kell hallgatnom, hanem tiszta szeretettel, mely sokszor nehéz lehet, de ha elmulasztjuk mindig s nem gyakoroljuk még nehezebb lesz. Erre az örömre mutat a rózsaszín. Emlékeztet bennünket, hogy nemsokára karácsony. Megünnepeljük Őt, aki meghívott bennünket, aki megérkezett hozzánk és folyamatosan jön és érkezik, ha nem zárjuk el magunk tőle, és aki szüntelen vár bennünket, hogy rá találjunk és akarjunk részesülni, abból a boldogságból, amit a világ múlandósága képtelen megadni.
Emlékeztet bennünket, hogy nem vagyunk egyedül, mindig várnak ránk. Emlékeztet, hogy életünk nehéz helyzete közepette is tudjunk örülni annak ami, van, hisz lehetne még rosszabb is.

Ez az öröm tanítson meg a hálára, köszönetet dolgokért másoknak. Megtanít arra, hogy tudjak örülni a másiknak, szeretettel fogadni őt akkor is, ha az velem szemben rosszindulatú, ahogy Jézus is szeretettel volt azok felé, akik őt halálra adták.

Adventben készítsünk mi is a szívükben egy kis koszorút. Legyen meg az alap, Isten, aki mindig velem van, melyre építkezve boldog lehet az életem. Rá építkezve, tőle tanulva bűnbánatom által – mely segít, hogy ember maradjak, segíti lelki fejlődésem és az emberekkel és a vele való kapcsolatom -, képes legyek az önzetlen áldozatkész szeretetre örömteli lélekkel.

Adjunk hálát, hogy képesek vagyunk várni valakire, mert fontos, és adjunk hálát azért is, hogy sosem leszünk egyedül mert valaki biztosan vár minket is.